Negyedik menet

 Sziasztok, 
Itt az új rész, nagyon örülök, hogy megoszthatom Veletek.
Köszönöm a díjakat, a kedves szavakat, a feliratkozókat, hogy olvastok, mindent!
Remélem jó nyaratok volt, sok élményt szereztetek. :) A tanév előtt ez az utolsó fejezet, szóval valószínűleg lassabban fognak érkezni a fejezetek. 
A facebook csoport még mindig nyitva áll előttetek!
Kitartást kívánok nektek és jó olvasást! :)
 U.I.: Más lett a profilom Bloggeren, de Carlie Verna még mindig én vagyok!
Carlie Verna

NEGYEDIK FEJEZET-

AZ ÚJONC

  Olyanok voltak, mint régen. Kimondatlan indulataik semmivé váltak, mindkettejük büszkeségét legyőzte a barátság, a szeretet.
    Este ravasz mosollyal köszöntek el egymástól, s Ryan nem tudta eldönteni, hogy boldogan ugráljon, vagy sírva dühöngjön. Félt, mi fog ebből kisülni. Egy biztos volt: le kellett győznie önzőségét.
   

***

     Madilyn nem nyugodott meg teljesen. Fogalma sem volt mitévő legyen, a boxmeccset, mint ötletet elvetette. Nem tudta miért gondolkozik Chasen. Semmi értelme, felesleges rágódás az egész, mégis mind az egyetemen az előadások közben, mind evés közben, egyfolytában ezen járatta agyát. Mondjuk min csodálkozott? Egyértelmű volt, hogy nem fog hamar abbamaradni a tehetetlenség maró érzése, talán jogosan. Néhai legjobb barátja felbukkant. Figyelmen kívül kellett volna hagynia?

     Szemei egész nap a falakat bámulták, vagy a padlót, csendes volt, még a közelében lévő libákon sem háborodott fel, nem fordította el fejét undorodva róluk, lassan már megszokta, hogy zombiként járt-kelt. 

    A folyosó tele volt emberekkel. Minden típusból lehetett látni egyet-egyet. Voltak egoista öltönyös, szemüveges fiúk, akik tehetős üzleti személyiségeknek gondolták magukat, voltak platinaszőke cicababák, akik vihogva mentek mindenhova, mindenüket figyelmesen megmutatva, a stréberek és a félénk személyek a sarokban egy könyvvel meghúzódva töltötték a szünetet, de akadtak lezser öltözetű, akár rockos stílusú tanulók is. 

     Madilyn is ezek közé tartozott. Fekete, ujjatlan pólót viselt, szintén sötét nadrággal és bakanccsal. Szerette azt a színt, így szőke haja, mint egy neonfény, világított. Mellette Abigail- mint mindig- akkor is krimijeibe temetkezve állt az ablak előtt. Szürke keretes szemüvegét néha fel-fel tolta orrán, ha ezt és a lapozást nem tette volna meg, a mellette elhaladók akár azt is hihették volna, hogy elaludt. 

      Madilynnek ő volt a legjobb barátnője. Na nem, ebben nem azt kellett észrevenni, hogy legjobb. Nem BFF-ek, mint ahogy a legtöbb lány hívja leghűségesebb bajtársait, Abigailnek nem is volt szüksége ilyen kapcsolatra. A lényeg itt, hogy barátnő. Madilynnek ő volt a legjobb női barátja. Régen voltak neki azonos nemű bizalmasai.. Régen.. Madilyn gondolatai ismét Chase felé szárnyaltak... Ez volt. Ha eszébe jutott a múlt, Chase arca is felelevenedett előtte.

      Abigail és Masdilyn nem mondta ki sosem, hogy egymásnak összeen egy dologért kellettek. Abigailnek és neki is szüksége volt egy-két mély beszélgetésre, amikor elmondhatták problémáikat, majd közösen találhattak rájuk megoldást. Ebből állt ez a fene nagy barátság.

        Megfordult a fejében, hogy beszél Abigaillel Chaseről, de nem vette rá magát. Ez a téma komolyabb volt számára, mint az eddigi év apró-cseprő dolgai, sok sebet felfeszített, sok helyen vérzett. 

       Mint mindig, aznap is az edzésben bízott. Hátha. 

***

       Madilyn reménykedve tolta be a terem ajtaját. Mindennél jobban várta, hogy a kesztyű kezére kerüljön, hogy megállíthatatlanul eddzen, erősítsen. Kikapcsolódjon. Már majdnemhogy futva indult meg az öltöző irányába, a szembejövő emberekkel nem foglalkozott, az illem akkor nem számított. Legszívesebben azt tette volna, mint amit a legtöbb amerikai filmben szokás-ezen mindig felhúzta magát, hogy a boxot csak erre használták bennük-hogy a zsákra rakják a főnökük, az exük képét és azt püfölik. Akkor megtette volna. Csak nem volt olyan képe Chaseről, amin.. Amin nem lett volna rajta ő és.. Nem keletkezett volna tőle egy óriási gombóc a torkában.
        Daniel, a klub egy másik edzője azonban menet közben megragadta karját.
- Ryan nem jött be ma, kérte, hogy szóljak- mondta- Beteg lett, de holnap már lesz.
       Madilyn, mintha nekiment volna a falnak. Mindig, mindennek rosszkor kellett történnie.
- Menjek haza?- nyögte ki.
- Helyettesíti egy újonc- elmosolyodott- Nem venné a szívére, ha kihagynál egy napot..
-,,Még mindig jobb, mint a semmi"-gondolta Madilyn.
        Átöltözött, leült a szorító oldalába, várt. Egyre idegesebb lett. Megint Chase jutott az eszébe, úgy szerette volna tudni mi történt vele. Miért ment el, miért jött vissza, miért történt minden. Miért pofátlankodott be újra az életébe, mikor tényleg tudott változtatni? Egyetemre ment, ott hagyta a gimnáziumot, ahova anno még Chase is járt, megszabadult az ottani emlékeiktől.
- "Francba, miért nem jön már az az edző?"
        Nem bírta tovább a várakozást. Azt gondolta, ha tovább ül ott unatkozva a sarokban, gondolatai felemésztik. Levett egy kesztyűt a bordásfal melletti tárolóból, s lévén a szorító foglalt volt az egyik zsák felé vette az irányt.
- Te lennél? Madilyn?-kérdezte valaki háta mögött.
        Halk volt, a klub zaja elnyomta, alig lehetett hallani, Madilyn mégis értette. Azon kívül, hogy a hallása kiváló volt, hozzászokott már ehhez a hangossághoz. Egyértelműen tudta, hogy férfi az illető. Mély, tompa szavai mellett érezni lehetett a férfi dezodor szagát is.
        Keze reflexből támadóállásba lendült-nem mintha bármi veszedelem érhette volna-úgy érezte szüksége lesz rá. Zöld színű edzőcipő, szürke melegítőnadrág, fekete póló, világos bőr. Nem mert feljebb nézni. Nem.
       Annyi mindent tudott volna csinálni. Fejvesztve kirohanni az ajtón vissza sem nézve, megölni Ryant, beverni az előtte álló fiúnak egyet, zokogni a felgyülemlett feszültségtől. Szíve megállíthatatlanul zakatolt, a színek összefolytak szeme előtt, szédülni kezdett. Kellemetlen érzés szőtte be Madilyn testét, amitől karja, dereka és lába libabőrös lett. Lelkében nem érzett semmit. Nem tudott mozdulni sem, mintha bezárták volna egy ketrecbe, egy icipici kalitkába, ahol még lábait sem tudta megmozdítani.
       Két, fejét közrefogó keze közül kipillantott.
- Mit akarsz? - mondta végre a lány.
       Olyan halkan ejtette ki ezt a két szót, hogy még abban sem volt biztos teljesen egyáltalán szólt-e valamit. Lehet, hogy csak annyit tett, mint amikor a hideg ablakra rálehel az ember. Olyan hangtalanul, sehogy.
       El akarta hesegetni azt a gondolatát, hogy milyen volt az, amikor még régen Chase ki tudta találni a gondolatait.
-,,Már nyilván nem így lenne.. Nem kéne..."
- Ryan... kért meg..- makogta Chase.
-,,Persze.. Ryan megkért.."
       Madilyn kényszerítette magát, hogy belenézzen a srác szemébe. Remélte, hogy ha már szavakkal nem, de így tud vele kommunikálni. Szúrni akart, szúrni a szemével. Tudatni akart vele minden negatív érzelmet, csalódjon a fiú is. Itt elakadt, utálta a veszekedő gondolatait. Az egyikük azt akarta, hogy okozzon fájdalmat a fiúnak, a másik addig emlékeztette rá, hogy mindig is utálta, ha Chase szomorú volt. Aztán jött vissza az előző. Hogy most másnak kell szenvednie. Győzött a makacsság. A törött szívű Madilyn.