Harmadik menet

Sziasztok, 
Íme, itt az újabb rész, ami bár lassabban készült el, szerintem megérte várni rá. Minden szavát szerettem írni.
Köszönöm a visszajelzéseket, 
Carlie Verna 

 HARMADIK FEJEZET-

KARDOK A SZÍVEKBE

     Ryannak nem tetszett az ötlet. Miután Madilyn vérben forgó szemekkel, mégis az ihlettől származó energia következtében a plafonig ugrálva kifejtette tervét, a fiúból nem váltott ki nagyobb lelkesedést. Kisebbet sem. Már ha a felhúzott szemöldök-tarkó masszírozás kombináció nem számított annak..
       A fiú nem tudta mit reagáljon. Oké, azt kérte, hogy szervezzen meg egy meccset. Hogy..  Legyőzze Chaset? Minek? Addig még értette, hogy Madilyn ki akarta adni magából Chase-vel szembeni régi sérelmeit. Ez mind szép volt és jó. De a lány egyetlen egy lehetőséggel nem számolt. Illetve kettővel. Nem gondolt arra, mi lett volna, ha újra összecsiszolódtak volna a mérkőzés után, vagy egyáltalán, ha.. Chase el sem akart volna menni.
         Ryan szerette őket. Mindkettőjüket. Őszintén. Tizenhárom évnyi barátság azért nem volt figyelmen kívül hagyható dolog a számára. Főleg, ha az ember 21 éves. Madilyn mindig is fontos volt számára és mikor Chase lelépett egymást vigasztalták. Akármennyire megrendítette őt is legjobb barátja költözése, ki kellett jelentenie, hogy azért eléggé élvezte a lelki társ szerepet. Mégis mindig azt érezte, hogy Chaset sosem tudta helyettesíteni. Ez akkor bizonyosodott be teljesen, amikor közös barátjuk költözése után Madilyn megkérte, hogy tanítsa meg boxolni. Egyértelmű volt, hogy Chase miatt csinálta. Magától sosem kért volna ilyesmit..
          Madilyn tanácstalanul állt edzője reakciója előtt. Boxolni Chase-vel nem csak azt jelentette volna, ahogy ezt a lány elképzelte. Nem csak egy nehéz meccset játszottak volna egymás tehetségével küzdve, hanem szemtől-szemben álltak volna egymás előtt. Madilyn és Chase.

,,Legjobb barátok. Box. Száguldás."-futott át az agyán.

         A libabőrök gyorsan benépesítették Madilyn sima bőrét, bizsergést hagyva maguk után, főleg a begörbített gerince mentén. Nem állt még készen. Nem volt felkészülve a sérelmek tisztázására, nem tudott volna belenézni Chase szemeibe. Nem, Ő nem a szégyentől, amiatt inkább a fiúnak kéne rosszul éreznie magát. Madilyn csak.. Félt. Igen, félt. Négy éve nem érezte úgy magát, mint akkor. 

        Boxkesztyűi lehúzták kezét, nem hitte el, hogy még a mellette lévő zsákba sincs kedve beleütni. Soha. Csak akkor. Mindig minden Chase miatt volt, Madilyn bár tudta ezt, soha nem akarta elismerni. 

         Beugrott neki néhai önmaga. Szoknyás-lányos, tizennégy éves Madilyn táncolt el a szorító előtt. Mellette egy kisfiú. 

-Nem-rázta meg a fejét a lány-Megváltoztam- és az emlékkép szertefoszlott.

***

      Ryan hamarosan az utcán találta magát. Sikerült megoldania munkatársaival a hirtelen távozását, egyszer igazán elmehetett, úgysem szokott.

      Régen sétált arra, mégsem tudta elfelejteni a házakat, a csekély forgalmú boltokat. Ugyanazok az emberek léptek ki az üzletekből, mint pár éve, egy-két ráncnyi változást lehetett csak rajtuk észrevenni. Nem az volt New York leggazdagabb környéke. Távolról sem. Hajléktalanok, koldulók sokasága tengette napjait azokon az járdákon, mégsem panaszkodtak az ott élő emberek. 

       A ház kisebbnek tűnt, mint amilyennek évekkel ezelőtt látta a fiú, viszont jellegzetes vörös tégla színe nem változott. Maga sem tudta miért izgult, mégis szíve gyors dobogását érezte a fülében, a torkában, a hasában egyaránt. Annyi emlék rohanta meg hirtelen. Gyermekkora nagy részét ott töltötte. Annyiszor végigment azokon a lépcsőkön, minden alkalommal megszámolta a fokokat.
- Igen, még mindig kilenc van- állapította meg magában- Miért is lenne kevesebb?
      Elmosolyodott gondolatain. Talán szentimentálissá tették feltörő emlékei-csak pár percre engedhette meg magának azt az állapotot-de úgy érezte magát, mint egy kisfiú. A kis Ryan.
      A harmadik emelet első ajtaja el volt torlaszolva. Dobozok tömkelege állt a fehér ajtó előtt, néhányan a leesett vakolat koszt hagyva maga után. Hirtelen megtántorodott. Bár tudta, hogy ott mindig szívesen látták, ismeretlen félelem itatta át csontjait, edzésektől nagy izmait, szíve megremegett.
- Ryan? Hogyhogy itt vagy?- mögüle érkezett a kérdés, a mély hang betöltötte az egész lépcsőházat, maga után tompa zúgást hagyott a visszhang.
- Csak úgy jöttem... Gondoltam segíthetek... Pakolni- válaszolt.
        Chase összeráncolt szemöldökkel fürkészte barátja arcát. Nem hitt neki.
- Aha, szóval pakolni jöttél. Hétvégén. Hány óra is van? Kettő. A legnagyobb forgalom ideje...- értetlenkedett, majd egy teátrális mozdulattal kikerülte Ryant, úgy, mint egy nyertes.
        A váratlan vendég még mindig idegenkedve lépett be a lakásba. Az előszoba is tele volt bőröndökkel, Ryan nem is emlékezett, látta-e már ilyen rendezetlenül azt a helyet. Chase anyukája mindig rendet tartott, minden csak úgy ragyogott a tisztaságtól. Egyetlen porszemet sem lehetett látni azokban az időkben, nem úgy, mint akkor. Négy év sok idő és a magányos lakóhelyen ez tökéletesen látszott. Ryan nesztelenül követte Chaset, a fiú régi hálószobájába. Örült neki, hogy nem kérdezősködött, a folyosó tükrében látta csak barátja értetlen arckifejezését. Nem tehetett róla, kellett neki még egy kis idő, hogy rendezze gondolatait. 

         A bejárati ajtóban állva rögtön látni lehetett a Bryan testvérek lakhelyét. 

         Ugyanolyan kék volt, mint régen, az emeletes ágy, még mindig a jobb oldalon állt-már talán meg sem kell említeni, hogy tele volt ruha kupacokkal -Chase azonnal leheveredett az alsó ágyra, Ryan közvetlenül mellé ült. Háta ki volt húzva, erősen hasonlított egy karótnyelt grófra, már csak a paróka hiányzott a fejére.

- Na tényleg pakolni szeretnél, vagy akarsz esetleg mondani valamit? -próbált beszélgetést kezdeményezni Chase- Valami fontos volt, ha kihagyod a délutáni a melót. 

        Ryan próbált nyomokat keresni Chase arcán, amik a tegnap esti történések reakcióiról árulkodnak. Nem talált semmit. 

- Na mi van, Anglia érzéketlenné tett? - szólalt meg végre, hangosabban és gúnyosabban, mint eredetileg tervezte. 

         Erre már Chasenek is fel kellett ülnie. Szemét hirtelen lesütötte, fejét rázni kezdte, mégsem tudott mit mondani. Egyetlen fájó pont eltalálása,pipa. 

- Tényleg ennyire nem érdekel mi van azzal a lánnyal? - pattant fel Ryan. 

            Chase előtt megjelent Madilyn. Szőke hajában ismeretlen fekete csíkok tekergőztek, egy picivel több smink volt arcán, ami mégsem tudta elrejteni barna szemeit, amik annyiszor csillogtak boldogan, előző nap mégis, mintha keserűséget látott volna bennük. Fájdalom és boldogság költözött szívébe, ahogy látta kesztyűkkel a kezén. Mit várt? Hogy nem változik? Nem látta minden nap, nem beszéltek négy évig egy szót sem, nem tudott róla semmit. Nyilván ő maga is változott, csak ő nem vette észre magán... Talán tényleg érzéketlenebb lett.. 

- Ezt.. Most..- szemei szikrákat szórtak- Te sem gondolhatod komolyan.  

- Ne tudd meg, mennyire összetört. Az még oké, hogy én tudtam róla, hogy idejössz, örülök is neki, de mégis vele hogy képzelted a találkozást? - Ryan hangja már lágyabb volt.

          Találkozás... Minden nap elképzelte mind a tizenöt éves, mindenen kiakadó énje, mind a tizenhat éves, a tizenhét a tizennyolc és a tizenkilenc éves Chase, milyen lesz, amikor újra találkozhat Madilynnel. A lány a nyakába ugrik? Hát nem, nem ez történt. Összetört.. Ez a szó olyan hatással volt rá, mintha egy kést beledöftek volna először a nyakába, aztán a hasába, és végül.. A szívébe.

- Összetört? Beszéltetek rólam?

- Ömm, igen.. Arra gondolt, hogy mi lenne, ha lejátszanátok egy meccset- Chase kitágult szeme láttán rögtön megrázta a fejét- de szerencsére meggondolta magát.
- Tuti kiütne- motyogta maga elé a fiú.
,, Mer' még most is az orromat kell féltenem.."- Chase megvédte volna magát. Hét évnyi box megtette a hatását, gyengének érezte magát.
           Nem kérdezte meg, hogy ügyes-e Madilyn. Bár egyre jobban aggódott amiatt, hogy mi van ha semmit sem tud már a lányról- itt mindig bevillant a lány kesztyűs keze- azt azért remélte, hogy az a tulajdonsága még mindig megvan, hogy, amit a fejébe vesz, azt véghez is viszi. Hiba nélkül. Ó, nagyon is meg volt.. Akkor még nem sejtette mennyire.
- Amúgy...- nyelt nagyot Ryan- Mizu veled?
            Chase arcán mintha, átsuhant volna egy fénysugár. A megkönnyebbülés fénye. Mindkettőjüknek szükségük volt egy baráti beszélgetésre.